Nagy Bandó András
Verselő betűk és számok
Akár a Hangyabandát, ezt a kötetet is Antal Tamás rajzolta tele. 4-5-6 éveseknek és kisiskolásoknak ajánlom. Minden betű és szám egy-egy színt kapott, és mindegyikük egy-egy kétszakaszos versben mutatkozik be. A verseket úgy írtam meg, hogy az aktuális betű a lehető legtöbbször forduljon elő bennük. Ezeket a betűket vastagítva, az adott színnel emeltem ki, így a gyermekek szemvillanás alatt fölismerhetik a vers fölé írt nagy- és kisbetűket. A rajzok mindegyike színben is igazodik a betűkhöz, és amit ábrázolnak, mind-mind a betűk formáját mutatják. Sok iskolában tananyag mellé használják, kiegészítőként. Vallom: ez a kötet abszolút alkalmas a betűvetés gyors elsajátítására.
Újra kaphatók sikerkönyveim!
Érdemes betekinteni a könyvek közé: a Sosemvolt Toscana című regényem (benne a Vár rád Toscana!) 16. kiadása (35.000 pld.), az András könyve (Fordított teremtés és Kútásó, Hankiss Elemér és Ördögh Szilveszter ajánlásával) 6. kiadása (20.000 pld.), 48. könyvem, a Mögöttem az élet 2. kiadása (5.000 pld.), a Nagyon fájl című verseskötetem 4. kiadása (8.000 pld.).
A gyerekek és felnőttek kedvencé vált lovasmeséim is új kiadásban: A táltossá lett kiscsikó és A világjáró kiscsikó, versekkel és gyönyörű illusztrációkkal.
Továbbra is ajánlom felnőtteknek az Arankakor című regényem (benne 9 órás hangoskönyvvel, felolvasásommal), a Míg meg nem haltak című mozaikregényem, az Isten bikiniben című, szarkasztikus humorral megírt kötetem, a japán aprócskáimat: 575 haiku.
És ha már humor: 4 kiadást ért már meg a Könyv azoknak, akik utálnak olvasni című könyvem.
Gyerekeknek és felnőttek egyaránt javaslom A kis herceg visszatért című, két kiadást megért kötetem.
A gyerekek kedvenceiről is szólok. Versválogatásaim: Százszorszép (színezhető rajzaimmal), Magyarország, én is szeretlek! (260 verssel), Micsoda cirkusz! (a cirkusz története és a cirkuszművészek – versben). Verses meséim is megtalálhatók (A hangyabanda nagy kalandja, A Varázspadlás lakói, hangoskönyvvel). Öt-hatéveseknek ajánlom a betűvetést tanító Verselő betűk és számok című kötetem.
Nézelődjetek, válogassatok, rendeljetek, én pedig névre szóló dedikálással teszem teljessé az örömötöket.
Nagy Bandó András
