Festmények

FESTENI EMBERI DOLOG

Végre festek!, sóhajtottam föl, amikor áprilisban, a karantén időszak első napjaiban beálltam az állványom mellé. Hajdanán volt egy ígérettel fölérő mondatom: életem utolsó 20 évében festeni fogok. Akkor 93 évig fogsz élni?, kérdezte egy barátom, mire ezt feleltem: nem, módosult a mondatom, életem utolsó 30 évében festeni fogok. Gyerekkoromban festéssel is próbálkoztam, aztán a szegedi Vedres István Építőipari Technikumban Szili Török Dezső festőművész-tanárunknál, később pedig Ponicsán Ádámnál, Dezső bácsi utódjánál tanulhattam. Az 1962-ben induló karikaturista pályámat mondhatom folytatásnak, ez is autodidakta munkálkodás volt, éppúgy, mint később a fotózás és a faszobrászkodás. Az elkövetkező években főként grafikákat készítettem, ám az örökös elfoglaltságaim (írás, föllépések) miatt a festés elmaradt. Egy ódon sublót fiókjaiban őrizgettem a festékeket és az ecseteket, és maradt a vágy: végre festeni! Most aztán minden adva volt: a vágy, az akarat és a bezártság, a kényszer, hogy ebben a járványos remetelétben se veszítsek időt. Nincs kiforrott stílusom, nem is keresgélem, ha festek, rám fog találni. A világ egésze, minden szeglete és apró csodája érdekel, városok, falvak és tanyák, erdő, mező és park, folyó és tó, és a mindezekben gyönyörködő ember.

Zuhatag

Felhőszakadás

Színpompa

Tornádó

Óceánmély

Esőverte

Kötődések

Fakockák

Őszi zivatar

Leomló virágok

Összebújva

Ősrobbanás

Santorini

A lélek tükre

Toszkán emlék

Sikátor

Felemás

Platános

Erre selejt

Fölcsigázva

Páratlan páros

Rám hat a rózsa

Rettegi bácsi

Konyhakész

Vörösök a fényben

Háttal nem kezdünk mondatot

Vörösön túl

Lotz ikon