Festmények

FESTENI EMBERI DOLOG

Végre festek!, sóhajtottam föl, amikor áprilisban, a karantén időszak első napjaiban beálltam az állványom mellé. Hajdanán volt egy ígérettel fölérő mondatom: életem utolsó 20 évében festeni fogok. Akkor 93 évig fogsz élni?, kérdezte egy barátom, mire ezt feleltem: nem, módosult a mondatom, életem utolsó 30 évében festeni fogok. Gyerekkoromban festéssel is próbálkoztam, aztán a szegedi Vedres István Építőipari Technikumban Szili Török Dezső festőművész-tanárunknál, később pedig Ponicsán Ádámnál, Dezső bácsi utódjánál tanulhattam. Az 1962-ben induló karikaturista pályámat mondhatom folytatásnak, ez is autodidakta munkálkodás volt, éppúgy, mint később a fotózás és a faszobrászkodás. Az elkövetkező években főként grafikákat készítettem, ám az örökös elfoglaltságaim (írás, föllépések) miatt a festés elmaradt. Egy ódon sublót fiókjaiban őrizgettem a festékeket és az ecseteket, és maradt a vágy: végre festeni! Most aztán minden adva volt: a vágy, az akarat és a bezártság, a kényszer, hogy ebben a járványos remetelétben se veszítsek időt. Nincs kiforrott stílusom, nem is keresgélem, ha festek, rám fog találni. A világ egésze, minden szeglete és apró csodája érdekel, városok, falvak és tanyák, erdő, mező és park, folyó és tó, és a mindezekben gyönyörködő ember.

Vörösön túl

Erre selejt

Vörösök a fényben

A lélek tükre

Rettegi bácsi

Sikátor

Platános

Toszkán emlék

Páratlan páros

Fölcsigázva

Rám hat a rózsa

Öreg stelázsi

Cseh kisváros

Már megettük

Irigylésre méltó

Őszi zivatar

Összebújva

Festékmaradék

Háttal nem kezdünk mondatot

Bűnbarlang

Lotz ikon

Kolozsvári Julika néni

Vörös és vörös

Bergen-Belsen-i felszabadulás

Felemás

Napóra

Volt Gogh

Konyhakész