Festmények

FESTENI EMBERI DOLOG

Végre festek!, sóhajtottam föl, amikor áprilisban, a karantén időszak első napjaiban beálltam az állványom mellé. Hajdanán volt egy ígérettel fölérő mondatom: életem utolsó 20 évében festeni fogok. Akkor 93 évig fogsz élni?, kérdezte egy barátom, mire ezt feleltem: nem, módosult a mondatom, életem utolsó 30 évében festeni fogok. Gyerekkoromban festéssel is próbálkoztam, aztán a szegedi Vedres István Építőipari Technikumban Szili Török Dezső festőművész-tanárunknál, később pedig Ponicsán Ádámnál, Dezső bácsi utódjánál tanulhattam. Az 1962-ben induló karikaturista pályámat mondhatom folytatásnak, ez is autodidakta munkálkodás volt, éppúgy, mint később a fotózás és a faszobrászkodás. Az elkövetkező években főként grafikákat készítettem, ám az örökös elfoglaltságaim (írás, föllépések) miatt a festés elmaradt. Egy ódon sublót fiókjaiban őrizgettem a festékeket és az ecseteket, és maradt a vágy: végre festeni! Most aztán minden adva volt: a vágy, az akarat és a bezártság, a kényszer, hogy ebben a járványos remetelétben se veszítsek időt. Nincs kiforrott stílusom, nem is keresgélem, ha festek, rám fog találni. A világ egésze, minden szeglete és apró csodája érdekel, városok, falvak és tanyák, erdő, mező és park, folyó és tó, és a mindezekben gyönyörködő ember.

Erre selejt

Öreg stelázsi

A lent és fent születése

Négy ősz

Irigylésre méltó

A lélek tükre

Bűnbarlang

Kolozsvári Julika néni

Már megettük

Felemás

Toszkán emlék

Csokorba kötve

Cseh kisváros

Vörösök a fényben

Háttal nem kezdünk mondatot

Volt Gogh

Vörösön túl

Napóra

Őszi zivatar

Évacsokor

Rettegi bácsi

Hatnyírfás erdei út

Paprikás krumpli

Platános

Tulipán csokor

Sikátor

Vörös és vörös

Több ház és egyház