Nagy Bandó András
András könyve I-II.
Az ötödik kiadás mindkét Andrást tartalmazza, úgy a Fordított teremtést, mint a Kútásót, utóbbit kissé megkurtítva.
ANDRÁS KÖNYVE – FORDÍTOTT TEREMTÉS
Hankiss Elemér egy tévés sorozat után született könyvét olvastam, amikor a jegyzeteléseim egyre inkább afelé tereltek, hogy könyvvé gyúrjam össze a reakcióimat. Mindig is foglalkoztatott a hit, a vallás, és persze az örök téma: az élet és a halál kérdése. A kötet alcíme arra utal, hogy én való-ban a fordított teremtésben hiszek: mi, emberek teremtettünk, teremtünk magunknak istent, és nem isten teremtett meg minket, embereket. Vallom, és kimondom. Isten nem létezik, de én hiszek benne. Egyik olvasóm azt írta. Hát te nem tudod, András, már tudományosan is bebizonyították, hogy van isten. Azt válaszoltam neki: igen? Akkor mostantól kiben hiszel? A pápa sem azt tanítja, hogy „van isten”, csupán arra biztat, hogy erősítsük meg istenhitünket. Jézuskövető vagyok, a szeretet apostola. Vallom, amit Ő mondott a kereszten: „Én és az Atya egyek vagyunk.” Isten bennem van, és csak addig él, amíg én élek. Pascal is így gondolta: halottaknak nincs istenük, csak az élőknek. Gondolatokat ébresztő könyvemhez Ördögh Szilveszter és Hankiss Elemér írt előszót. Őt kiadást ért meg, 20 ezer példányban lelt gazdára.
ANDRÁS II. KÖNYVE – KÚTÁSÓ
A Fordított teremtésre írt reakciók, olvasóimmal lezajlott levélváltások inspirálták ezt a második könyvet. Alcíme, a Kútásó Várszegi Asztriktól eredeztethető. Ő mondta nekem Pannonhalmán, hogy én kútásó típus vagyok: nem a közös kúthoz járok vízért, hanem magam ások le a forráshoz, de lehet, hogy a forrás azonos. Egyetértettem, s ma is egyetértek vele: mi, emberek istent keresünk, hittel élünk, s míg sokan a vallásba kapaszkodnak, addig én magam keresek kapaszkodót, én ások le a forrásig. Ha minden alapjából, a gömbből indulunk ki, az ásás metaforája miatt maradjunk a Földnél, az abszolút középpontban kell találkoznunk, ha egyszer ásni kezdtünk. Nem a mag, nem „isten” számít, hanem a hozzá vezető út, az ásás maga. Rokonítom a Tao te Kinggel: az Út, ami végigjárható. És mint tudjuk, az ezermérföldes út is az első lépéssel kezdődik. Én megléptem az elsőt lépést, és azóta is járom ezt a félelmetesen izgalmas, szép Utat.
Könyvajánló
Elsőként három regényemet emelem ki: a 35 ezer példányig jutott, Halász Bódog író életének utolsó hónapjairól szóló Sosemvolt (és Vár rád) Toscanát, immár egy könyvbe szerkesztve, hozzá kapcsolva a Míg meg nem haltak című mozaikregényt, húsz idős ápolt megrendítő történetét. Az 1950-es éveket idéző Arankakor egy sokgyerekes család, legfőképp a kulákká nyilvánított apa sorsát bemutató regény, 9 órás, fölolvasásommal készült hangoskönyvvel ékesítve.
A humor kedvelői 4 könyvből választhatnak: az Egyedül állok a humorista életművem, az Isten bikiniben szarkasztikus humorral visz a nyelv és a hit világába, a Murphy törvénykönyve amatőr teniszezőknek abszurd töltettel, a Könyv azoknak, akik utálnak olvasni pedig groteszk hangulatával szórakoztat.
Különleges élményt kínál az 575 haikut hordozó Öt-hét-öt haiku című kis kötet, mely nagytestvére lett a 333 haiku című egykori sikerkönyvemnek.
Gazdag László: A fejlődés természete – Civilizációk kötete akár történelem tankönyv is lehetne, úgy járja végig az emberiség történetének ezredéveit, azt kutatva, mért úgy történtek a történelmi események, ahogy ma ismerjük. Kitűnő olvasmány, szellemi kalandozás, ismeretbővítő és gondolatélesztő.
Gyermekeknek és felnőtteknek is ajánlom A kis herceg visszatért című könyvet, melyről első kritikusa ezt írta: „Aki még nem olvasta A kis herceget, ezzel kezdje, aki pedig olvasta, az haladéktalanul ezzel folytassa!” A könyv főszereplői az anya, az apa és a 6 éves kis Anti, akik együtt ültetik át a kis herceg történetét a mába, a saját életükbe. Anti korunk kis hercegévé válik.
Gyermekeknek szóló könyveimből kiemelkedik 2 verses mese: A hangyabanda nagy kalandja (Év könyve díj, 2013), és A Varázspadlás lakói (a mackók), mindkettő általam fölolvasott hangoskönyvvel. Ugyanígy hallgatható is a Csodás Kapolcs című verses mesém is.
Az 5-6 évesek gyerekeknek és tanítóknak is szeretett (tan)könyve lett a Verselő betűk és számok, a dinókedvelőknek pedig a Dinoszauruszok verses meséje, a rajzaimmal. Szintén én illusztráltam a Hetvenhét macskajaj című kötetet, melybe a cicák verses önvallomásai kerültek.
Gyermekeknek írt verseim jelenleg a Fából vasparipát, a Gyöngykaláris, a Százszorszép (kötetenkénti válogatás), a Magyarország, én is szeretlek (tematikus válogatás), és a Keresztnévsor (limerickek) című köteteimben olvashatók.
Az Orfűi medvehagyma kincseskönyv, ismertető, tudományos igényű írásokkal, fotókkal és ételreceptekkel toldva szakácsok és háziasszonyok számára is hasznos olvasmány.